A Pannónia Életbiztosító alapítói magyar származású, köztiszteletben álló személyek.
- Járai Zsigmond
a tőzsde egykori alapítója, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, pénzügyminiszter-helyettes, bankfelügyelet elnöke, befektetési bankár Londonban, a Magyar Hitelbank vezérigazgatója, a tőzsde elnöke, pénzügyminiszter, jegybankelnök, 2010. november 16. óta a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának elnöke, jelenleg a társaság felügyelőbizottságának elnöke
- Horváth Béla
az Állami Biztosító korábbi vezető instruktora, fiókvezetője, a Hungária Biztosító értékesítési igazgatója, a Gloria Biztosító alapítója, a Nationale-Nederlanden Biztosító alelnök vezérigazgatója, az AVIVA Életbiztosító alapítója, elnöke és vezérigazgatója, jelenleg a társaság elnöke
- Dr. Ádám Veronika
orvos-biológus, akadémikus, Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének házastársa
- A BROKERNET Csoport alapítói és vezetői
Kostevc Péter, Kutvölgyi Pál, Kósa Erika, Körtvélyesi Zoltán
- Charles J.L.T. Kovacs
a Chase Manhattan bank egykori alelnöke, több neves pénzintézet tanácsadója, valamint a Lehman Brothers és az OECD szaktanácsadója, a biztosító egyik alapítója
- Czakó Borbála Xénia
az Ernst and Young szabályozási, kormányzati kapcsolati és esélyegyenlőségi területekért felelős globális partnere
- Gaál Csaba
az OTP Garancia Biztosító Életbiztosítási főosztályának korábbi vezetője, jelenleg a társaság vezető-aktuáriusa, korábbi termékfejlesztési vezetője és vezérigazgatója
- Dr. Illényi Miklós István
fogszakorvos
- Kelemen Zsolt
a társaság pénzügyi vezetője, vezérigazgató-helyettese
- Kieselbach Tamás
művészettörténész, a Kieselbach Galéria tulajdonosa
- Dr. Komoróczki István
A Külügyminisztérium korábbi szóvivője, jelenleg az Imperial Tobacco Csoport (ITG) Európai Uniós képviseletének vezetője Brüsszelben.
- Korányi G. Tamás
laptulajdonos, újságíró, a tőzsde egyik alapítója
- Lehman Brothers Befektetési Bankház
a világ egyik legnagyobb befektetési bankháza (2008. szeptember 15-én csődöt jelentett)
- Mándoki Zoltán
a MÁV korábbi vezérigazgatója és a MOL ügyvezető vezérigazgatója
- Dr. Martonyi János
nemzetközi jogász, külügyminiszter
- Dr. Mikó Gyula
korábban a Közgazdaságtudományi Egyetem docense, dékán helyettese, a Nationale-Nederlanden Biztosító pénzügyi és termékfejlesztési igazgatója, vezérigazgató helyettese, a Winterthur Biztosítási Rt. elnök vezérigazgatója, az AVIVA Életbiztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese, jelenleg a társaság általános vezérigazgató-helyettese
- Missura Gábor
a Magyar Nemzeti Bank korábbi szóvivője és kommunikációs vezetője
- Dr. Móricz Gábor
a Magyar Honvédség egykori vezető közgazdásza, a Concorde Értékpapír Rt. felügyelőbizottsági tagja, a tulajdonában álló KAPTÁR Befektetési Zrt. a biztosító egyik alapítója
- Németh Attila
a Vodafone korábbi kereskedelmi vezérigzgató-helyettese
- Dr. Nobilis Kristóf
jogász, a tőzsde egyik alapítója, befektető, a Budapesti Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Részvénytársaság igazgatóságának elnöke
- Preisinger Béla Ernő
az S+H vállalatok alapítója és tulajdonosa, a Társaság Felügyelőbizottságának tagja
- Straub Elek
a Matáv, majd a Magyar Telekom korábbi elnök vezérigazgatója
- Dr. Szapáry György
korábban a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, jelenleg az OTP Bank Nyrt. igazgatósági tagja
- Vígh Sándor
a társaság korábbi vezérigazgató-helyettese