A CIG Pannónia Életbiztosító Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 11, „B” épület; cégjegyzékszám: 01 10 045857; nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága) (Társaság) ezúton értesíti Tisztelt Részvényeseit és a tőkepiac egyéb szereplőit az elsődlegesen a Társaság konszolidált körbe bevont leányvállalatához, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-hez (EMABIT), illetve együttesen, konszolidált szinten a CIG Pannónia Csoport (Csoport) működéséhez kapcsolódó un. olasz ügyek1 stratégiai felülvizsgálatának jelen állásáról.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. valamint az EMABIT igazgatóságai elvégezték az olasz ügyek stratégiai felülvizsgálatát a peres és nem peres elemekre is kiterjedően, figyelemmel az időmúlásra, a Csoport által korábban kezdeményezett eljárások előrehaladtára, a tartalékolás felülvizsgálatára és így az esetlegesen szükségesnek mutatkozó korrekciók megtételére vonatkozólag.
Az Igazgatóságok célja a felülvizsgálattal, hogy a CIG Pannónia Csoport minden vonatkozásban felkészült legyen valamennyi jövőbeli, az olasz ügyekből fakadó kockázat prudens módon történő kezelésére. A felülvizsgálat során a peres ügyek helyzetértékelése keretén belül a tartalékok is felülvizsgálatra kerültek. A folyamat eredményeként az EMABIT a törvényi előírásokat, a Csoport érdekeit és a legjobb becslés elvét figyelembe véve az egyes tartalékok megemeléséről döntött, mely döntés végrehajtásának biztosításaként a Társaság Igazgatósága, mint alapító egyszemélyes részvényes:
(i) elhatározta az EMABIT alaptőkéjének felemelését 3.000.000.000 Forinttal2 ,valamint
Szerződés alapján ezidáig lehívás nem történt.
A Társaság hangsúlyozza, hogy a fentebbi források rendelkezésre bocsátása/rendelkezésre tartása, a szükséges intézkedések körültekintő megtétele alapján teljeskörűen biztosított a működés növekedési pálya mentén történő finanszírozására, valamint az olasz ügyekből fakadó kitettségekre vonatkozó teljeskörű tartalékolás biztosítása mellett a szükséges, elvárt és biztonságos szavatolótőke megfelelés.
Igazgatósága
1 olasz ügyek: az EMABIT olasz kárügyeinél fennállt és fennálló kockázatok és azok kezelésének összefoglaló neve, elsősorban takarja ezen ügyek kezelésére, valamint a folyamatban lévő jogi ügyek kezelésének stratégiáját, a meglévő kártartalékok és regressztartalékok helyzetét és felülvizsgálatát.
4 a Szerződés szerinti Kölcsön árazása (ideértve különösen az alkalmazandó kamatlábat, a rendelkezésre tartási jutalékot és az előtörlesztési díjat) megfelel a piaci standardnak, azt a Felek BIG4 által alátámasztott tanácsadói jelentés szerinti keretben fogadták el.